Szakmai verseny
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szociális Gondozó és Ápolóképző Szakiskola

Fejtörő vetélkedők és idegőrlő pillanatok

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont a szociális gondozók és ápolók 2017-es szakmai versenyének.  Az immáron rendhagyó módon – 2002 óta – megrendezésre kerülő március közepi eseményen a vendéglátókon kívül további három oktatási intézmény vett részt: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola, Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola és a Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola Keszthelyről.

A négy iskola hét csapata a kísérőtanárokon kívül összesen 28 főből állt, akik a kora délelőtti óráktól kezdve különböző szakmai elméleti és gyakorlati feladatok megoldásában mérték össze tudásukat.  A változatos megoldandó feladatok elnyerték a diákok tetszését, így vidám, jó hangulatban telt el a délelőtt. A győzelmet jelentő vándorkupát a „küzdelmes csatákat” követően végül a vendéglátó óbudai középiskolánk egyik diákcsapata hódította meg.

Az ebéd során a diákok egymással ismerkedtek, tanáraiknak pedig alkalmuk adódott egy kis szakmai  eszmecserére is. A délután folyamán a csapatok „levezetésként” a közelmúltban felújított Várkert Bazárt tekintették meg a Duna partján.

A szakmai versenyek és eszmecserék évről évre a közösségi összetartást erősítik, kitűnő példával szolgálva az országban lévő többi iskola számára.

 

Kertész László

MMSZ Iskola Alapítvány  |  2018 Minden jog fenntartva  |